Gyűjtemény > Vegyes életmód gyűjtemény

A gyűjtemény egy közel 3800 tárgyból álló anyagcsoportot takar. A Vegyes Életmód gyűjteménybe került többek között az értékes pipagyűjtemény, a kegytárgyak és szentképek, az apácamunkák, az első és második világháborús katonai emléktárgyak, a patika edények és kellékek, valamint egyéb, Budapest történetéhez szorosan kapcsolódó emléktárgyak. Utóbbiak közül kiemelkedő az a díszoklevéltartó tok, melyet Bachruch Károly ékszerész és ezüstműves műhelyében készíttetett a főváros I. Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára. Az 1970-es évektől új gyűjtési szempont, a városi életmód reprezentálása került előtérbe. A városi háztartások mindennapjainak a bemutatását szolgálják a különféle konyhai eszközök, edények és háztartási kellékek. Az elmúlt évszázad csomagoláskultúrájába pillanthatunk be a budapesti kereskedőcégek és gyógyszertárak dobozain, csomagolóanyagain keresztül. Külön gyűjteményrészt alkotnak a higiéniával, tisztálkodással kapcsolatos tárgyaink, mint például a fürdőkádak, szappanok, borotvák, borotvaszappanok, pengék és élezők, pipere eszközök, tükrök, WC-ék, bidék, úti piperebőröndök, valamint a Jungfer Gyula által 1880 körül készített kovácsoltvas mosdóállvány.

Zacskó, padlófény
Zacskó, padlófény
Zacskó, papír
Zacskó, papír
Zacsó, extra zöld caramella
Zacsó, extra zöld caramella